Három kis róka igyekszik a Fülöp-hegyen a szőlőskertek felé. A reggeli fényben hunyorognak.
- Meleg nap lesz ma is - mormogja az elöl siető, a kis sánta róka. - Felhőfoszlányok úsznak az égen, ezekből ma sem lesz eső!
A szőlőtőkék alatt azon tanakodnak, hogy jó lenne egymás hátára mászni, mert akkor majd elérik a magasan lógó aprószemű fürtöket. A kis sánta lesz alul, mert ő találta ki az egészet, nehéz lesz tartani a másik kettőt a hátán, már bánja nagyon. Végre eldöntik, hogy mindegyikük letép az édes szőlőből, aztán mindenki mehet tovább a dolgára. Szarka röppent el felettük.
- Árulkodó madár - mondta az egyik róka.
Elment a kedvük a szőlőszedéstől, a kis sánta róka egyedül maradt és lefelé ballagott az úton. A másik kettő meg visszafelé a hegyre. A kis bicegő róka a Napba nézett. Ilyet még nem látott. A Napnak köralakú udvara volt, rózsaszínű, kékes színben, de annyira vakította, hogy gyorsan becsukta aprócska szemét. Farkával félrecsapott és szaladt lefelé, hátha vár rá valami falat a bogáncs tövében, de látta, hogy semmi sincs ott. Dongók röpködtek a bozótos közelében, a száraz fűcsonkokon fűszínű szöcskék ugrándoztak. Máskor zöldek, most barnásak.
- Érdekes, hogy változtatják színüket! - emlékezett a róka. Sokan meg tévedésből tücsöknek nevezik őket, mert hegedülnek esténként. Szitakötő cikázott át az úton.
- Eddig csak a tópart közelében röpködtek ezek a villámló csodák, - jutott eszébe a kis rókának. Úgy látszik ez a nap más, mint a többi. Az a fényes kör a Nap körül, az jelent valamit.
A megszokott helyen bebújt a kertbe, ahol a sünök laktak. Várt. A kerti csapnál az ablak alatt az egyik kis edényben víz volt, a másikban tej. Négylábú lépkedett oda, szimatolt, leült és a gyíkokat nézte.
- Fehér és fekete, mint Fülöp, az argentin eb, de ez kisebb, - figyelt fel rá a róka. - A sünök mondták, hogy macskák is járnak ide, tarkák meg szürkék. Tehát, ez a tarka macska. No, lám csak, elmegy a tejes tál mellett. Talán a kis szürkének hagyja, mert az olyan sovány...
Harkály röppen át a fák közt, fölkapott egy mogyorót. Az öreg meggyfa oldalában felfedezett egy kis üreget, csőrével odahelyezte és feltörte, majd a kis lárvalakót és a mogyoró belét felfalta. Villámgyorsan mogyoróhéj darabok röppentek szét a fa alá.
- Nehéz munka, és kicsi a falat, - mormog a róka - de ez a harkálynak csemege.
A kis róka a tölgyfa alá ülve várakozik tovább a csendben.
- Ezt a fát ismerem, tele van vele az erdő, ahol lakunk, - gondolja, s közben potyog a makk, a fa termése éppen a fejére.
Az ezüstfenyőre seregélyek érkeztek, tétován várakoztak, hogy merre repüljenek, hiszen mindenhonnan kereplő, sipító, kopogó hang jön, feléjük, sehol sem tudnak nyugodtan várni egymásra, hogy együtt szálljanak a szőlőskertek felé csapatostól. Gyöngyös-szürke tolluk a fényben csillog, ahogy surrogva-burrogva zajonganak. Esteledik. Hűvös van.
- Még várok, - motyog a kis róka - a sünök sehol. Már a csillagok is hunyorognak. Még jó, hogy most sűrűbb a bundám, nyáron ritkás, de ahogy hűvösre fordul az idő, elkel a vastagabb bundácska, mert takaró nincs a rókavárban, a vackunkban majd össze kell bújnunk, ha fázunk - tervezi el hirtelen. És ekkor reccsenés, roppanás, csörtetés hallatszik.
- Ez a kert, úgy tűnik, újabb meglepetést tartogat, hisz a sünök annyira halkan jönnek, szinte gurulva, ezek nem lehetnek ők.
Nagytestű négylábúak csörtetnek át a kerten. Egyenesen a tölgyfa alá igyekeznek, csámcsognak, ropogtatják a makkot, röfögnek jóízűen. Hangosak. Jól lakottan vonulnak az úszómedence felé, ami gumiból van, elég magas, nem lehet rá felmászni, de valahol folyik, tócsa van körülötte. Hemperegnek, dagonyáznak, aztán távoznak a kerítés alatt. A kisróka lapul. Vár. Végre csönd van. Újabb neszezés. Jönnek a sünök riadtan.
- Kik voltak ezek? - kérdi tőlük.
- A vaddisznók. Nincs velük baj, csak a makkot szeretik, de nagyon neveletlenek. Nemrég még csíkos hátú vadmalacok voltak, most meg igazi disznók. A tavasz már messze van, közben megnőttek.
- Hiszen akkor ők is a barátaim lehetnének, mert én a makkot nem szeretem, mindet nekik hagynám.
A sünök sietősen indulnak késő éjszakai vadászatra a körtefa alá, a lehulló avarban keresnek maguknak való eledelt. A kis sánta róka átbújik a kerítés résén, szedi a lábait a rókavár felé, hogy ott a meleg vacokban majd elmesélje testvéreinek a neveletlen vaddisznókat. Tücsökcirpelés meg szöcskehegedülés tölti be a hegyoldalt. A tavon a hold ezüstje ringatózik szelíden.
Kép forrása: Képguru.hu
