Haraszti Zsuzsa: UDVARA VAN A HOLDNAK

Hópelyhekkel búcsúzik a november idén is. Pár napja a Hold jelezte a változást, de nem akartuk elhinni az időjárás előrejelzésnek. Váratlanul jött a hideg, Katalin napra érkezett. Két kislány állt az ablaknál, és nézte a különös Holdat. Ábrándos Kékszemű az egyik és Csillogó Barnaszemű a másik lányka. Nézték, hogy úszik a Hold a bárányfelhők között, vagy inkább a bárányfelhők haladtak el a Hold mellett és Hold felett. A fényes Hold bevilágította nagymami kertjét, a babaarcú árvácskák fölfelé néztek és sóhajtoztak. Pár napja még szép meleg őszi nap sütötte őket.

– Hold, Holdacska, milyen messze vagy tőlünk és milyen hideg az éjszaka. A páracseppek idefagynak sárga, kék, mélylila, bordó és fehér szirmunkra. Még a cirmos is szomorkodik és arra vár, hogy valaki betakar majd minket fenyőággal. – Összedugták fejüket az árvácskák, de biztosak voltak abban, hogy tavaszig kibírják az idők változását és már semmi meglepetés nem érheti őket. A két kislány nézte a Holdat.

– Hold, Hold, Holdacska, milyen rózsaszínű körgallérod van! Mondd el nekünk, mit jelent ez! Talán az ősz utolsó üzenete? Mami azt mondta, hogy az első téli hónap december lesz. Nemrég még színes lomb volt a fákon, vörös, barna levelű juharfán, sárgaszínű hárson, aztán anya nevenapjára avarszőnyeg lett belőlük. A Hold hunyorgott és az Ábrándos Kékszeműnek súgta:

– A piros körszalag csak dísz. Ne aggódj, Kicsim. Nem jelent semmit, talán kicsit hűl majd a levegő. – A Hold megint hunyorított és a Csillogó Barnaszeműnek súgta:

– Ma Telihold vagyok, holnapra már kicsit fogyok, aztán egyre karcsúbb leszek. Kis időre el is tűnök a csillagos égről, de hamarosan újra megjelenek fényes formámban és világítok majd az éjszakában a közelgő Mikulásnak, az éjszakai vándoroknak, még a pásztoroknak is, meg a három bölcs királynak, akik Keletről jönnek majd. A fényemet kölcsönbe kapom a Naptól, majd látni fogod a Kékszeművel, hogy amikor fogyónak látszom, az csak azért van, mert másképp süt rám a Nap. A Föld körül forgok, a Föld a Nap körül. Örök tánc ez. Amikor felnőttök, akkor is így lesz. Ne féljetek. A piros körgallér régebben mást jelentett. Azt mondták sokan, hogy békétlenséget üzen, de most béke van. Mindenki ezt akarja. Most fenn vagyok az ég tetején, de reggelre, amikor felébredtek a meleg szobában és kinéztek, én már a nyugati égbolton haloványodom és búcsúzom. Holnap este csaknem a Hajnalcsillaggal együtt megjelenek, s akkor ismét megteszem égi utamat. Közben hunyorítok majd, és bevilágítok ablakotokon. Ígérem, hogy soha nem fogok elbújni, csak ha hófelhők jönnek, de azok sem takarnak el, mert a szél délről meg nyugatról elfújja őket.

A két kislány ábrándosan és csillogó szemmel nézte a Holdat, az egyre fényesebb csillagokat, a Fiastyúkot, az Oriont, a Nagymedvét, a Göncölszekeret. Anya ott állt mögöttük, megsimogatta fejüket.

– Valamikor régen én is így néztem testvéreimmel az eget és tudtam, hogy lesznek majd gyermekeim, akik rácsodálkoznak majd a világra, szóra bírják a Holdat, a madarakkal beszélnek, a virágokat megöntözik, a kis állatokat gyengéden megérintik, s bárhol járnak az emberek között, békességre törekednek. Most pedig irány a kiságy, a Hold épp idekacsint, azt mondja: Jó éjszakát gyerekek!

.