Tasi Kata: A MAG MESÉJE

Egy magocska elgurult,

Hűs gödörbe belehullt.

Megörült a gödröcske,

Puha földdel befödte.

De a kis mag megijedt!

Sosem látott még ilyet.

„Minden nedves, csupa sár!”

De hiába kiabál.

Elcsendesül lent a mag,

S elalszik a föld alatt.

Fent szél süvít, nagy a fagy.

Békén alszik lent a mag.

Aztán egy szép reggelen

A magból csíra terem.

Hívogat a fény, nagyon.

Ezt a gödröt elhagyom!

Elindul, s kúszik tovább.

Vajon milyen a világ?

Kisandít a föld alól:

Fűszálak közt szél dalol.

Szárba szökken, növöget.

Egy pók hálót szövöget.

Levelet bont, hajladoz,

Zöld szárán napfény motoz.

S öt aprócska kék szirom

Nyílik ki egy hajnalon.

Hitted volna? Láss csodát!

Így kel magról a virág.