Keserű, keserű,
szól az égi hegedű.
Azt húzza, hogy milyen kár,
ellobbant a fürge nyár.
Azt játssza, hogy altató,
csillagfényű takaró.
Ruhája egy kopott kaftán,
mégis mosoly ül az arcán.
Keserű, keserű,
szól az égi hegedű.
Csillagtalan, mély sötétben
zúgva búg az orgona
– szél ujjai zengetik s a
május éji zápora.
Ablakomból ámuldozva
leskelődöm, s hallgatok:
kint az ág közt virág feslik
– fehér s lila dallamok.
Kép forrása: Képguru.hu
Kertre néz az ablakom. Mennyi titok, hallhatom. Bokrok alján sárgacsőr, öreg rigót így gyötör: - Hát az Ősz, az micsoda? - Szélkabátban muzsika. - Hát a másik, az a tél? - Jégvilágon hófedél. - Hát a Tavasz, mondd el azt?! - Lombzivatar, fényt fakaszt. - És ez a kert, ez a Nyár? - Eltaláltad,…
Kovács Árpád
ÁLOM
Éjjel íjra feszülök,
havas holdra repülök,
rebbenésre, roppanásra
hold karéján elülök.
Onnan nézem álmomat,
hópehelyként szállogat,
érve árva föld porába
csöpp palástja ráragad.
Ugrom én is utána,
csillagos, mély dunnába,
elmerülök álmok örök
ölelő…
Mit remél a hosszú nyár,
hogy talán tavaszt talál?
Emlék már a kikelet,[1]
előbb látja a telet.
Nemsokára itt az ősz,
hűvös szellő kergetőz.
Elköltözik sok madár,
szürkén búsul a határ.
Megélénkül a patak,
szunnyadoznak a halak.
Ritkán moccan a malom,
hártya érik a…