Kovács Árpád
ÁLOM
Éjjel íjra feszülök,
havas holdra repülök,
rebbenésre, roppanásra
hold karéján elülök.
Onnan nézem álmomat,
hópehelyként szállogat,
érve árva föld porába
csöpp palástja ráragad.
Ugrom én is utána,
csillagos, mély dunnába,
elmerülök álmok örök
ölelő…
Miért nem alszol, törpe?
Én törpe? Te törpe! Kisebb vagy nálam.
Ez igaz. De amíg én manónak nagy vagyok,
addig te embernek kicsi.
Te csak ne aggódj miattam!
Én majd megnövök, és embernek
is nagy leszek, míg te nagy törpének,
vagy manónak is, ahogy te mondod,
mindig kicsi maradsz. Végül…