Nap fénylik hajnalban, minden nap nagy nap van.   Hold lángol kék égen, fény villan két kézben.   Csillagfény, csillagsor, fény fordul fél hatkor.   Gyémánt nap, gyémánt hold, hol volt és hol nem volt.  

  Mit remél a hosszú nyár, hogy talán tavaszt talál? Emlék már a kikelet,[1] előbb látja a telet.   Nemsokára itt az ősz, hűvös szellő kergetőz. Elköltözik sok madár, szürkén búsul a határ.   Megélénkül a patak, szunnyadoznak a halak. Ritkán moccan a malom, hártya érik a…

Miért nem alszol, törpe? Én törpe? Te törpe! Kisebb vagy nálam. Ez igaz. De amíg én manónak nagy vagyok, addig te embernek kicsi. Te csak ne aggódj miattam! Én majd megnövök, és embernek is nagy leszek, míg te nagy törpének, vagy manónak is, ahogy te mondod, mindig kicsi maradsz. Végül…

  Ne félj. Nincs vaksötét. Az éjszaka fátylát mindig átlyukasztják a csillagok, és a holdleány körül álompillangók repkednek.

  A napfényember hóban áll. Nincs szája, így nem kiabál. Egy erdész égi mása tán, ki itt ragadt a Hargitán. Fényteste hó felett ragyog. Rajta majd vadak, s angyalok hagynak estére lábnyomot.   Vers: Tóth Ágnes, erdélyi magyar költő, író, újságíró Fotó: Dr. Fodor István fül-orr gégész…

A hegy karéja vashalom. Nyárból kiszédült tarka rom. Éjkoromruhás őrszemek, varjak járják a földeket. Riad az őz, ha gallyra lép. Holtan vacog a barna rét. Mint alvó medve teste, hűl. Reggelre megdecemberül.  

Weiner Sennyey Tibor és Király Levente költők verseket olvasnak fel azoknak, akik elmennek 2016. december 10-én, délután háromkor a Zsivágó kávéházba és bármekkora összeggel támogatják a szentendrei Árvácska kutyamenhelyet. A Csigaházban most Weiner Sennyey Tibor Kutyájához című versét olvashatjátok…